Anyák napi ajándék ötletek – zseníliavirág készítése lépésről lépésre
Ahogy közeleg Anyák napja, mindig felmerül bennünk a kérdés: hogyan tudnánk valami igazán személyeset, szívhez szólót adni anyukánknak, nagymamáknak. Idén zsenília szálakból készítettem virágokat. Ezt az ötletet szeretném most megosztani veletek.
Ezek a virágok nem csak tartósak, de akár a gyerekekkel együtt is könnyedén elkészíthetőek. A cikkben lépésről lépésre, képekkel segítve mutatom be, hogyan készülnek ezek a virágok.
Gerberák, a rózsaszín árnyalataiban
Próbáltam olyan virágokat készíteni a zsenília szállakból, amelyek nagyon hasonlítanak az igazi társaikra. Szerintem ezek a gerberák ilyenek.

Hozzávalók:
- zsenília szálak
- drót
- virágszár-tekerő szalagnak

Elkészítés:
Az elkészítést a virág szírmainak elkészítésével kezdtem. Ehhez 7 db, 30 cm-es rózsaszín zsenília szálra volt szükségem, az ezt követő virágok mindegyike ugyanekkora szálból készült. Először mindegyiket félbevágtam, így lett 14 db, ennyi szirmot kell készíteni.
A sziromhoz félbe hajtottam a zseníliát. Majd először az egyik felét behajtottam és kettőt tekertem rajta, majd a másik felét is behajtottam és azon is tekertem kettőt. Ezt követően egy picit összenyomtam a szirmokat, de csak addig, hogy ne legyen lyuk a közepén. Az újammal kisimítottam a zsenília szőröket.

Miután mind a 14 db szirom elkészült, a virág közepét csináltam meg. Ehhez egy másik rózsaszín árnyalatú és egy sárga szálra volt szükségem.
A rózsaszínt egy vastagabb húrkapálcára tekertem, majd lehúztam és összeragasztottam.

Ahhoz, hogy a gerbera közepét elkészíthessem egy sárga zsenília szárat simán, korong formára tekertem és a végét középre hajtva rögzítettem. A ragasztáshoz ragasztópisztolyt használtam.
Ha gyerekekkel készíted a virágokat, a ragasztópisztoly használatára nagyon kell figyelni, mert súlyos égési sérüléseket okozhat.

A két részt összeragasztottam, így elkészült a virág közepe. A következő lépés a szirmok felragasztása, a virág közepének a sárga felére. Elsőkörben hetet egyenletesen elosztva, majd a második körben szintén hetet, de kicsit eltolva. Így a szirmok dúsabb hatásúak.

Még teljesen nincs készen a virág feje, mert a csészeleveleit is elkészítettem. Ehhez 2 db zöld zsenília szálra volt szükségem. Kettőből hajtottam leveleket. A képen látható, hogyan készültek.

Ezután összetekertem a zsenília szálakat és ez adta meg a levelek végső formáját.

A két részt felragasztottam a virág hátsó oldalára.

Itt egy kicsit megszakítottam a folytatást, hogy utána készre tudjam csinálni a gerberát.
A leveleket kellett még megcsinálnom. Egy zöld zsenília szálat félbehajtottam és az összehajtott résztől 6 cm-re összetekertem. Majd az alatta lévő részt egy vastagabb hurkapálcára tekertem.

Ezt követően lehúztam a pálcáról, a hullámos szálakat és lefordítottam az összetekert rész mellé. Majd egy kicsit megnyújtottam és befűztem a középső részbe, az egyik oldalon lévő szálat.

Utána a másik oldalon lévő hullámos szálat összetekertem, a korábban befűzött másik szállal, így a szálak már nem mozdultak el.

Készítettem még egy levelet és így már folytathattam a virág összeállítását.
A gerbera fejénél maradt zsenília szálak közé beragasztottam a drótot, ami a virág szára.

Ez után elkezdtem virágszár-tekerő szalaggal betekerni, a gerbera szárát és ezzel rögzítettem a leveleket is a szárra.

Ezennel el is készült a gerbera virágcsokor.

Apró virágok csokorban
Ezeket a virágokat többféle céllal is készíthetjük. Üde színfoltjai lehetnek a tavaszi lakásnak, de most anyák napját köszönteni készültek.

Hozzávalók:
- zsenília szálak
- drót
- virágszár-tekerő szalagnak

Elkészítés:
Ezeknek a virágokat könnyű elkészíteni és nagyon jól használhatók dekorációs célokra is. Mivel már korábban is készítettem ilyet, a részletes leírást képekkel együtt ezen a linken megtalálod.

Anyák napi piros zsenília rózsa
Egyetlen rózsa is elég, ha szívből adjuk. Ez a kézzel készített piros zsenília rózsa örök emlék marad.

Hozzávalók:
- zsenília szálak
- drót
- virágszár-tekerő szalagnak

Elkészítés:
Ennek a rózsának az elkészítése elsőre bonyolultnak tűnhet, de nem az. Remélhetőleg sikerül a leírással és a képekkel ezt bizonyítanom.
Először minden részét elkészítettem a rózsának és utána állítottam össze. A rózsa készítését, a virág fejének az alkotórészeinek az elkészítésével kezdtem.
Elsőként 3 db-ot kell csinálni a következő sziromból, ami a rózsa belseje lett. Egy félbevágott zsenília szálra tekertem 2 db, szintén félbevágott zsenília szálat.

Amikor ez megvan a vízszintes szálat (amire tekertem) lehajtottam, így már mindegyik szál lefele néz. Ezt követően, a leghosszabb szállal összetekertem az összes szál végét. Érdemes a szálakat megigazgatni, kisimítani. Majd ezután a végét kicsit kihajtottam, hogy csónak formát képezzen.

Következő lépés, a másik szirom elkészítése. Ebből 5 db-ot csináltam. Az elkészítése majdnem megegyezik az előzővel, csak teljes (30 cm-es) zsenília szálra kell 3 db fél zsenília szálat tekerni.

Az összekötés után ennél is kifele kell hajtani a tetejét, az alját pedig, ami az összekötés be kell fordítani a szirom belsejébe.

A következő rész, a csészelevelek elkészítése. Ez a legegyszerűbb. Fél zsenília szálat félbe hajtottam, majd kb. 4cm-nél összetekertem. Formára igazítottam és készítettem 5 db-ot belőle.

A levelek elkészítése következik. Ennél a levelek számát változtatni lehet. Ez a rózsa 10 db pici levelet tartalmaz. Ebből kétszer 5 db nagyobb levelet készítettem, mert így jobban hasonlít az igazi rózsához.
A levél készítéséhez egy egész szálat használtam fel. A lépések a kép bal oldaláról haladnak, jobbra. A kép segít, hogy a zsenília szálak jó helyen fussanak.

Első lépésként behajtottam egy 5 cm-es darabot, majd elhajtottam a hosszabbik részt a rövidebb mögött, amit ráhajtottam.
Második lépés megegyezik az elsővel, annyiban tér el, hogy a kis felálló részt ráhajtottam.
Harmadik lépésként megfordítottam a zsenília szálat, hogy felfele álljon az előbb elkészített rész, ami a levél belseje lesz. A bal oldalt felfele vezettem a szálat és felül jól megfogtam. Majd hátrafele megtörtem a drótot és a levél közepébe dugtam.
Negyedik lépésként felfelé húztam a szálat. Fontos, hogy először magamfelé húzzam a szálat és csak utána felfelé. Felül a szálat csak ilyenkor szabad elengedni. Ez fontos, mert a szál becsúzhat hátulra és a levél elveszti a formáját. Sajnos, ezt a hibát elkövettem az első próbálkozásomnál.
A képen látható maradék lépés az előző kettőt ismétli. 5 szálnak kell a levél belsejében lenni és háromszor kell a levél belsejébe dugni a szálat.
Ez igazából egy gyors folyamat, csak rá kell jönni a mozdulatokra. Ebből a levélből készítettem 10 db-ot. Ezzel elkészült az összes alkotó része a rózsának.

Mielőtt a rózsát összeállítottam volna, a levelekből egy vékony drót és virágszár-tekerő szalag használatával megcsináltam az összetett leveleket.

Az összeállítást 3 db egyforma szirommal kezdtem. Egy vastagabb drót végére felragasztottam két szirmot, egymással szembe. Majd a harmadikat úgy, hogy beforduljon közéjük. Figyelni kell, hogy a szirmok teteje egyforma magas legyen.

Majd következett az 5 egyforma szirom felragasztása. Itt figyelni kell, hogy hova ragasztod, a kép segíteni fog.

A szirmok után a csészeleveleket is felragasztottam.

A csészelevelek alatt, egy zsenília szálat szorosan körbetekertem és a végét ragasztóval rögzítettem. Majd a virágszár-tekerő szalaggal elkezdtem betekerni a szárat és közben a leveleket is rögzítettem. Elkészült a piros rózsaszál.

Ezek a puha, színes virágok sosem hervadnak el, és biztosan minden nap mosolyt csalnak majd az ünnepelt arcára. Mert a legszebb ajándék az, ami szívvel-lélekkel készül!
Pihe-puha virágok, sok szeretettel – így lesz az Anyák napja igazán különleges!
Erre a témára még nem érkezett hozzászólás.