Ötletes őszi dekorációk készítése egyszerűen

          Az ezer színben pompázó őszi erdő lenyűgöző látvány. Nagyon kellemes program egy séta a fák között, a friss, tiszta levegőn és közben rengeteg alapanyagot gyűjthetünk, melyekből otthonunkban is kellemes őszi hangulatot varázsolhatunk.

          A párommal az egyik közeli erdőbe kirándultunk, hogy közben a kézműves díszekhez tudjunk összeszedni néhány alapanyagot. Vittünk magunkkal metszőollót, kosarat és több nejlon zacskót, amibe rendszerezni tudtuk szerzeményeinket. Rengeteg dolgot sikerült összegyűjteni. Színes leveleket, ágakat, terméseket( vadgesztenyét, makkot, csipkét, kökényt, galagonyát), többféle tobozt.

Mécsestartó ágakból

Ötletes őszi mécsestartó ágakból
Ötletes őszi mécsestartó ágakból
  • drót
  • mogyoró ágak
  • fúró
  • üveg mécsestartó

Beszerző túránk során találtunk mogyoró bokrot is és vágtunk pár vesszőt belőle. Ezek viszonylag egyenesek és így könnyebb méretre darabolni, ebből készítettem a mécsestartót.

Első lépésként különböző hosszúra vágtam az ágakat, majd lyukakat kellett fúrni rájuk. Ebben párom segített. Egy deszka darabra húzott két vonalat 4 cm távolságra, mert az aljától egyenlő távolságra kell rakni a furatokat.

Egyik vonalra illesztette egyesével az ágdarabokat majd a másik vonalnál fúrta. Ezzel nagyon gyorsan haladtunk. Én kb. 7 cm magas mécsestartót készítettem, a fúrás magasságát a méret változtatásával arányosan módosítanod kell. 


Az ágakat felfűztem egy drótra majd egy üveg mécsestartó köré tekertem. Az utolsó darabon mindkét drótvéget átfűztem így szorosra lehetett húzni és biztosan rögzíteni.
Már csak a mécsest kellett beletenni és ki is próbálhattam, nagyon elégedett voltam a hangulatos fényével.


Tehetünk köré a gyűjtött őszi leveleinkből, vagy felhasználhatjuk más őszi kompozíciónkhoz, de önmagában is nagyon mutatós.
Próbáld ki te is, ezt az egyszerűen elkészíthető hangulatos mécsestartót! 


Gyertyagyűrű gesztenye koszorúból

Gyertyagyűrű,asztaldísz vadgesztenyéből
Gyertyagyűrű vadgesztenyéből
  • termések
  • színes őszi levelek
  • szalmakoszorú
  • gyertya
  • farönk szelet

Ennél a dísznél a vadgesztenyét, csipkét és makkot használtam. Nagy lelkesen nekiálltam egyszerre, ahogyan hazaérkeztünk a kirándulásból. Egy szalma koszorú alapra ragasztottam a gesztenyéket. Próbáltam szorosan egymás mellé rakni, hogy minél kisebb rés maradjon köztük.

Sajnos a gesztenyék száradására nem gondoltam és egy-két nap elteltével a közök jelentősen nagyobbak lettek. Neked ez már nem okoz gondot, ha vársz a szedés után. A gesztenyék közé csipkét és makkot ragasztottam.

Ezzel nem csak a lyukak kitöltése volt a célom, hanem a nagy barnaság megtörése (oldása) is. A termések rögzítését ragasztópisztollyal végeztem. A kész koszorút színtelen lakkal lefújtam így tartósabb lett és egy kis fényt is kapott.


A tűzifánk darabolásánál megkértem páromat, hogy vágjon pár különböző vastagságú karikát. Választottam egyet a rönk szeletek közül, tettem rá pár színes levelet, majd a gesztenyével bevont koszorút. Végül a gyertya is helyére kerül, és elkészültem az őszi asztaldíszemmel.

Őszi ajtódísz fűzött gesztenyéből

Őtletes őszi ajtódísz
Őtletes őszi ajtódísz
  • vadgesztenye
  • drót
  • őszi levelek
  • tábla
  • szalag

A gesztenyéket lyukasztani kellett, ezt fúróval csináltam, majd drótra fűztem. Itt célszerű merevebb fajtát választani, hogy a karika forma megmaradjon. Az utolsó gesztenyén mindkét irányból átfűztem a drótot, hogy szorosan tudjam rögzíteni.

A dróton a gesztenyék elfordulnak, és a szép csillogó barna felüket szerettem volna egy oldalon látni, ezért ragasztópisztollyal rögzítettem egymáshoz őket.

A ragasztást sajnos lehetett látni, ezért betekertem rafiával. Ezt követően felragasztottam a levelekkel díszített táblácskát és a szalagot a tetejére és már tehettem is a helyére.

Ha nincs lehetőséged a természetjáráshoz, akkor a közeli parkban tett séta során is sok mindent gyűjthetsz. Amennyiben egyszerűbben szeretnéd megoldani, akkor hobbi vagy virágkötészetiboltban megvásárolhatod a felhasznált kellékeket, még a rönk szeletet is!

         A beszerzett terméseket nem csak az őszi díszeinkhez tudjuk felhasználni, hanem a mindenszenteki koszorúkhoz és a karácsonyi dekorációnkhoz is.  Hamarosan megtalálod az oldalon az ezekről készült leírásokat is.

          Te milyen termést szoktál gyűjteni és mit készítettél belőle?