Lopótökből kreatívan

A lopótökként ismerik legtöbben ezt a tök fajtát, de rengeteg elnevezése létezik.  A lopótök termésének a felhasználása nagyon változatos, hiszen nem csak ételeket készíthetünk belőle. 

Régen a lopótököt használták mérő és merő edénynek, csörgőnek, hangszernek és talán a legnépszerűbb a borlopónak való alkalmazása volt. 

Napjainkban inkább madáretetőt, lámpásokat, virágtartókat és dekorációt készítenek belőle. A lopótökből készített tárgyak alapja a szárított tök, mely falvastagságtól függően akár a fa szilárdságával is vetekedhet. Felülete jól festhető és vágható. A következőkben találsz néhány egyszerűen elkészíthető ötletet, a lopótok kreatív felhasználásához.  

Hol szerezhetsz be lopótököt? 

A szárított lopótök egész évben beszerezhető. Többen hirdetik a már megszárított terméseiket az interneten. Piacokon is megtalálható, de akár saját magad is megpróbálhatsz ültetni.  

A lopótök ültetése, nevelése és szárítása 

A lopótök meleg- és fényigényes és a vizet is szereti. Az ültetéssel várjuk meg a május elejét, amikor már biztosan nem fagy. Jó ötlet, ekkorra egy 2-3 hetes előnevelt palántával készülni. A lopótök kúszónövény, aminek a szára támasztékra 3-4 méterre is felfut, ezért gondoskodni kell erős támasztékról, ami lehet egy kerítés is.  
Ha a lopótökből tárgyakat szeretnél készíteni, csak teljesen érett termést szabad leszedni, aminek a jele a megsárgult szár és termés. A betakarított tököt száraz és meleg helyen száránál felakasztva szárítjuk.  Amikor a lopótök könnyűvé válik, tapintásra kemény a héja, megrázva pedig zörögnek a belsejében a magok, akkor elmondhatjuk, hogy a szárításnak sikeresen a végére értünk és kezdhetjük a dekorálását.  

A lopótök előkészítése az alkotáshoz 

A megszáradt tököket érdemes egy tisztításnak alávetni. 15 percre merítsd 10 százalékos töménységű hipós vízbe. Kivétel után, dörzsiszivaccsal dörzsöld le a héjukról a puha külső réteget, majd hagyd megszáradni. A tökök gyakran foltosak, hibásak, de ne keseredj el finomabb csiszolópapírral többféle hiba is eltüntethető. Ha így sem vagy elégedett a lopótököd felületével, lefestheted vagy egyszerűen festékspray-vel lefújva már rengeteg módon dekorálható.    

Lopótökből virágtartó 

Lopótök Virágtartó
Lopótök Virágtartó

Hozzávalók: 

  • Lopótök 
  • Madzag 
  • Vágó-fúró eszköz 
  • festékspray 

Elkészítés: 

Első lépésként a lopótöknek a tetejét szükséges eltávolítani.  

Lopótök Virágtartó Részek
Lopótök Virágtartó Részek

A vágás helyét jelöld be ceruzával, így könnyebb a vágással pontosan visszaérni a kezdéshez. A feljelölést egyszerűbb megoldanod, ha a tököt egy cserépbe vagy bármilyen edénybe teszed, aminek megfelelő a magassága. A vágást végezheted erre alkalmas elektromos géppel, de egy egyszerű vasfűrészlappal is megoldható. 

Lopótök Virágtartó Eszközök
Lopótök Virágtartó Eszközök

 
Ha ketté vágtad a tököt, következik a belsejében lévő magok és a hártya eltávolítása. 
Miután elkészültél, a felakasztáshoz szükséges három lyuk fúrása jön. A lyukak feljelölésénél érdemes figyelni arra, hogy megfelelő távol legyenek a tök peremétől, hogy biztosan ne szakadjon át. A lyukak a beültetendő rész kerületének harmadánál legyenek. 

Lopótök Virágtartó Fúrás
Lopótök Virágtartó Fúrás

Ha ez is megvan a festés következik, persze ha nem marad természetes színében. Fehér és zöld festékspray-vel fújtam le. Az utolsó teendőd a madzag befűzése, majd felül összekötni, hogy fel tud akasztani. Gyöngyök felfűzésével tovább díszítheted.  
Ezennel el is készültél a virágtartóval, már csak egy szép virágot kell beleültetni és mehet a helyére. 

Virágtartót készíthetsz úgy is, hogy a tök tetejét is vissza fűződ felülre.  A felakasztását könnyen megoldhatod, ha a lopótököt, a szára alatt átfúrod és átfűződ rajt a madzagot.  

Lopótök Virágtartók
Lopótök Virágtartók

Valamint, ha madáretetőre nagyobb lyukat vágsz, akkor abba is ültethetsz virágot. 

Madáretető is készülhet lopótökből 

A madáretető elkészítése talán a legegyszerűbb. A lopótök oldalára kell egy lyukat vágni és azon keresztül kiszedni a magokat. 

Lopótök Madáretető
Lopótök Madáretető

Ha ezzel megvagy, a lyuk elé egy pici ágat rögzíthetsz, hogy a madarak ráülhessenek. Ez után már csak a felakasztást kell megoldanod. A száránál felkötheted, de egy biztosabb megoldás, ha a tököt felül átfúrod és madzagot fűzöl bele.  
Díszítheted festéssel, de dekupázs technikával is jól dekorálható. 

Díszített Lopótök
Díszített Lopótök

Játék a kertben 

A lopótökből készíthetsz játékokat is, amikhez felhasználhatod a korábban keletkezett maradék részeket. Nagyon jó ügyességi játékokat csinálhatsz, az egyik ilyen a célba dobás. 
Ehhez ugyanúgy, mint a madáretetőnél egy lyukat kell vágni a tök oldalára. A lyuk mérete lehet nagyobb is, főleg, ha pici gyerekek játszanak vele. A játékokhoz a lopótök maradhat natúran, de készíthetsz vidám, színes változatot is.  A dobásokhoz pingpong labdát vagy bármilyen pici labdát használhatsz, de akár kaviccsal is játszható. 

Lopótök Játék
Lopótök Játék

A lopótök felső, tölcsérszerű része a labda elkapására is kiváló. 

Lopótök Játék Álló
Lopótök Játék Álló

Lopótök Mécsestartó 

Ennek a mécsestartónak az elkészítése sem nehéz. Több türelmet igényel, de megéri. 

Lopótök Mécsestartó Esti
Lopótök Mécsestartó Esti

A megtisztított lopótökre először rajzold fel grafit ceruzával, hogy hol szeretnéd levágni az alját, illetve a tetejét. Ha javítanod kell semmi baj, a grafitot simán le lehet radírozni a tökről.  
A tervezett mintát is felrajzolhatod és utána egy lépésben megoldhatod a vágást és a fúrásokat is. 

Lopótök Mécsestartó Rajzolása
Lopótök Mécsestartó Rajzolása

Rajzolhatsz saját magad által kitalált mintát, de sablont vagy akár indigót is használhatsz. A virágok felrajzolásánál indigót választottam, mert azt szerettem volna elérni, hogy egyformák legyenek. 
A virágok körbe furkálásához egy kisebb, fúróra lesz szükséged (4 -es fúrószárakkal dolgoztam). Magához a fúráshoz érdemes egy kisebb elektromos eszközt választani, mert sok lyukat kell fúrni vagy egy állványos fúró is jó segítség. Én az utóbbival furkáltam végig a virágokat.  

Lopótök Mécsestartó Eszközök
Lopótök Mécsestartó Eszközök
Lopótök Mécsestartó Fúrása
Lopótök Mécsestartó Fúrása

Ha a fúrásokkal végeztél, akkor már csak a festés van hátra, amit egy fehér akril festékspray-vel könnyen megoldhatsz. 
Elkészültél egy egyedi és nagyon hangulatos mécsessel, amit nemcsak gyertyával és teamécsessel használhatsz, hanem akár egy egyszerű szolár lámpával is, ami még biztonságosabb is. 

Lopótök Mécsestartó
Lopótök Mécsestartó


További mécsestartó ötleteket találsz itt. 

A lopótökből nagyon sokféle szép és hasznos dolog készíthető, ha megtetszett valamelyik ötlet készítsd el és egyedi dekorációja lesz otthonodnak, kertednek. A formásabb darabokból nagyszerű ajándék készíthető, amellyel barátaidat, szeretteidet is meglepheted. 

Érdekesség 

A lopótök az egyetlen olyan tökfajta, amit Európában már Amerika felfedezése előtt is termesztettek. 
A háziasított fajok közül egyedül a kutya terjedt el nagyobb területen a bolygón a lopótöknél. 

A lopótök kultúrnövény, az első háziasított növények egyike. A túléléséhez emberi közreműködésre van szüksége, ugyanis jelen formájában már nem lenne képes vadon megteremni.